Sajnos nem váltak be azok az előrejelzések, melyek szerint 2003-ban lényegesen több turista érkezik hazánkba, mint tavaly - jelentette ki a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. Galla Gábor egy szakmai konferencián. Abban bíztak, hogy az idén két százalékkal nő majd a külföldi, hat százalékkal pedig a magyar turisták száma. Ehelyett legjobb esetben is csak stagnálás várható.
A szakember szerint a felfutás elsősorban a világgazdasági recesszió miatt maradt el, de közrejátszott az iraki háború és a SARS vírus megjelenése is - számolt be a Magyar Rádió. A turisztikai ágazatot különösen érzékenyen érintette a német és a holland vendégek tömegeinek az elmaradása.
Galla Gábor a belföldi helyzetről szólva azt mondta, hogy az üdülési csekk teljes mértékben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miközben négy-négy és félmillió darabot osztottak szét, addig mindössze csak egymilliót használtak fel, vagyis az emberek nagy része a fiókba tette a csekkeket. Ezért a Magyar Turizmus Rt. a következő hetekben egy nagyszabású reklámkampányba kezd, melynek keretében arra akarják rávenni az üdülési csekk-tulajdonosokat, hogy használják ki a kedvezményt.
Kapcsolódó anyag
Üdülési csekk a dolgozóknak
Gyászos évet zár az idegenforgalom
Gyenge szezont zártak a hazai turisztikai vállalkozások. Elmaradt a várt javulás, és úgy látszik, az üdülési csekknek is nagyobb reklám kell ezután.