2p

Csupa jó hír látott napvilágot a gyógyszeriparból. A mai nap közölte az európai gyógyszeripar több vezető cége, így a két legnagyobb a GlaxoSmithKline és az AstraZeneca is negyedéves eredményeit, amelyek mindegyike erősödést mutat.

Az elsőszámú európai gyógyszergyártó a GlaxoSmithKline az elemzői várakozásokat meghaladó számokat tett közzé. A cég egy részvényre jutó eredménye 15 százalékkal 21,8 pennyre nőtt, amely az elemzői várakozás tetejének számító 20,5 pennyt is túlszárnyalta. Az értékesítések két százalékkal bővülve 8,3 milliárd dollárt értek el (5,22 milliárd font). Mint a vállalat közzétette a javuló eredményesség mögött a megtett költségcsökkentő lépések állnak.

A második számú vállalat az AstraZeneca is örvendetes számokkal rukkolt elő. A cég eredménye ugyanis meghaladta az előzetes várakozásokat. Az egy részvényre jutó konszenzusos várakozás ugyanis 43 centről szólt az angol-svéd vállalat esetében, a tényadatok viszont 54 centről szólnak, ami épp csak elmarad az egy évvel korábbi 55 centtől. A cég értékesítése két százalékkal csökkent, amelyet egyes korábban vezető termékek forgalmával magyarázták.

Pozitív hangulat lett úrrá a francia piacvezető, az Aventis befektetőin is, miután a cég közzétett, hogy bevételei az első negyedévben 13 százalékkal emelkedtek. Bár a forgalmi adatok kissé elmaradtak a korábbi számoktól, ami a cég vezető termékének az allergiaellenes Allegra gyengébb adatinak tudható be. Az Aventis teljes forgalma 8,8 százalékkal, 3,97 milliárd euróra esett.

A belga Solvay üzemi eredményének 7 százalékos növekedéséről számolt be, és adózás előtti eredménye ugyancsak 7 százalékkal bővült a tavalyi első negyedéves 171 millió euróról 183 millióra.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!