2p

A Heineken, a világ harmadik legnagyobb sörgyártója bejelentette, hogy 1,9 milliárd euróért megvásárolja a legnagyobb osztrák sörgyárat. A holland cég ezzel Közép-Európa legnagyobb söripari cégévé válik, két helyen Magyarországon és Lengyelországban piacvezető lesz.

A BBAG és annak leányvállalata, a Brau Union megvásárlásával a Heineken 27 százalékos piaci részesedéssel bír majd a jövőben Közép-Európában, megelőzve az eddigi piacvezető SAB Millert. A Heineken részvényenként 11,40 eurót fizet a BBAG többségi tulajdonosainak, az akvizíció keretében a vállalatcsoport 69 százalékát szerzi meg. Ezután a kisebbségi részvényeseknek 124 eurót ajánl fel részvényenként, a Brau Union tulajdonosoknak pedig 127,7 eurót részvényenként, közölte a társaság.

A Heineken a névadó márka mellett az Amstel, a Moretti, a Tiger és további közel 120 márka tulajdonosa. Tavalyi forgalma 10,3 milliárd euró, nettó nyeresége pedig 795 millió euró volt. A Heinekenen kívül a dél-afrikai SAB Miller, - amely itthon a Dreher Sőrgyár tulajdonosa, illetve egyebek mellett Pilsner Urquell, Kilkenny, Radegast márkák tulajdonosa -, valamint a brit Scottish and Newcastle volt versenyben az osztrák cég részvényeiért.

A BBAG a tavalyi üzleti évet rekord eredménnyel zárta: működési eredménye 16,2 százalékkal 79,5 millió euróra nőtt, az egy részvényre jutó nyereség pedig 54,2 százalékkal, 3,27 euróra ugrott. A cég forgalma tavaly 1,1 milliárd euró volt. A Brau Union forgalma 969,8 millió euró volt, ami 0,3 százalékkal több a 2001-es adatnál, a működési eredmény viszont 33,3 százalékot nőtt és 60,3 millió eurót tett ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!