2p

Míg Romániában a Petrom privatizáció során egy héttel, november 17-re halasztották a nem kötelező érvényű ajánlatok beadási határidejét, addig a cseh kormányt képviselő Nemzeti Vagyon Alap újságban is hirdette az Unipetrol eladását.

Mint az MTI közzétette a román Petrom 93 százalékban állami tulajdonban lévő cég privatizációs pályázatára 15 cég jelentkezett és 11, köztük a Mol, került fel az úgynevezett shortlistre. A mostani halasztás Dan Popescu gazdasági miniszter azzal indokolta, hogy korábban a "shortlist" kihirdetése is egy héttel eltolódott.

A cseh kormány az ország legnagyobb olaj- és vegyipari cégében, az Unipetrolban meglevő 63 százalékos részesedésének eladása iránt próbálja felkelteni a befektetők érdeklődését. A sajtóban is megjelent közlemény szerint az Unipetrolhoz kapcsolódó cégekben meglevő részesedését is eladhatja, így például a Sploana 9,8 százalékát.

A csehek március végéig szeretnék eladni az Unipetrolt. Egy korábbi, 2002-es eladási kísérlet már meghiúsult, amikor a kormány a céget negatívan érintő áradások ellenére sem volt hajlandó engedni a 361 millió eurós árból. Mint a Mol illetékesei elmondták, elképzelhető, hogy a magyar társaság a lengyel PKN Orlen-nel együtt pályázik a cseh olajcégre.

Kapcsolódó anyag
Tízmilliárd dolláros multivá válhat a Mol


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!