A Nemzeti Autópálya Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az M3-as jövő év szeptember közepére megépül Görbeházáig, és szintén a jövő évben, legkésőbb nyáron hozzálátnak a Nyíregyházáig tartó szakasznak is. Bodnár Zoltán szólt arról, hogy a Debrecent bekötő M35-ös számú autópálya építését egy éven belül ugyancsak megkezdik.
A pályának 2006 őszére kell elérnie Nyíregyházát. Ahhoz, hogy a határidő tartható legyen, 2004. tavaszán már meg kell kezdeni az építést, bár a határidő igen rövid és még hátra van az engedélyek beszerzése, valamint a területvásárlás, az elnök-vezérigazgató szerint tartható lesz a határidő.
Három év múlva készülhet el a Kelet-Magyarországra vezető autópálya
A korábban beharangozottnál némileg lassabban halad az M3-as autópálya építése. Debrecent és Nyíregyházát 2006 őszén éri el az autópálya.