A Nemzeti Bank elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német napilapnak adott interjúban úgy vélte tévesen választották meg az időpontot. Emellett a nemzeti bank is rosszul kommunikálta a leértékelés okait.
A lap szerint Járai bízik a jegybank és a kormány második közös fellépésének, az euró-stratégia sikerében. Támogatásáról biztosította a kormánynak azt az elképzelését, hogy az ország az európai uniós csatlakozás után, 2004 májusában belép az európai közös monetáris térség ERM 2 rendszerébe, ami az euró-övezet előszobája, mivel ez szerinte fegyelmező és stabilizáló hatással lesz a magyar gazdaságra.
A német lapnak adott interjúban Járai Zsigmond hangot adott annak a véleményének is, hogy a mostani „bróker-botrány” nem kérdőjelezte meg Magyarország pénz- és bankrendszerének stabilitását.
Hatalmas hiba volt a forint leértékelése
A Magyar Nemzeti Bank elnöke ismét kétségeinek adott hangot a forint leértékelése kapcsán, noha a döntés bejelentésekor még egyetértését hangsúlyozta. Most Járai Zsigmond hatalmas hibának nevezte a forint június eleji leértékelését.