2p

A hétfő esti beadási határidő leteltéig hét befektető vásárolta meg a Postabank privatizációs pályázati dokumentációját. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. tájékoztatása szerint az előzetes tárgyalások alapján valamennyi érdeklődő vételi szándéka komolynak tűnik.

A pályázaton kívül, de azzal összefüggésben az ÁPV Rt. fenntartja azt a lehetőséget, hogy a privatizációs szervezet tulajdonában lévő részvénycsomagot felajánlja a bank munkavállalóinak. A vevőnek azonban joga és kötelezettsége lesz eladási és vételi opciókkal megszerezni ezeket a részvényeket is.

A Postabank az elmúlt évet 398,8 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta, amely jelentős növekedés a 2001 végi 363,243 milliárd forinthoz képest. A Postabank vesztesége 2002-ben 1,776 milliárd forint volt, ez azonban jóval kevesebb, mint a 2001. évi 2,211 milliárd forint mérleg szerinti veszteség.

A bank vezetése szerint a hitelintézet komoly értéket képvisel a magyar pénzpiacon, különösen, ami kiterjedt fiókhálózatát, évek óta hű lakossági és vállalati ügyfélkörét, valamint a postával kialakított üzleti kapcsolatát jelenti.

A bank tavalyi mérlege szerint az ügyfelekkel szembeni követelések több mint 40 milliárd forinttal nőttek, és 2002. végi állományuk 187,8 milliárd forint volt. A banknál az összes ügyfélforrás tavaly év végén mintegy 316,4 milliárd forintot tett ki, szemben a 2001. végi 290,6 milliárd forinttal.

A Postabank-csoport konszolidált mérlegfőösszege 2002-ben átlépte a 400 milliárd forintot. A pénzintézet és a konszolidációs körbe tartozó 10 leányvállalat együttesen 1,8 milliárd forint adózás előtti veszteséggel fejezte be a tavalyi évet.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!