Az októberben kiutazó első csoport ösztöndíjasai, a program céljának megfelelően szakmailag széles palettán mozognak, és a szakterületekhez kivétel nélkül jól csengő cégnevek és intézmények is tartoznak. A diplomás, stratégiai tanácsadással foglalkozó Rácz Balázs a Boston Consulting Grouphoz kerül, és mint elmondta, kivételes lehetőséget kapott, hiszen ezen a területen nem általános, hogy a cégek egy éves időtartamra gyakornokokat fogadnak, jelenlegi munkahelye pedig alig várja már, hogy hazatérjen, és tapasztalatait náluk hasznosítsa.
A Menedzsment Fórumnak nyilatkozó Kálovics Tamás a Graphisoft amerikai központjában kapott gyakornoki állást, mint programozó, és abban bízik, hogy hazatérve a budapesti székhelyen is szívesen fogadják majd. Polányi Tamás régészhallgató egy kevésbé profitorientált területen, a hazai bronzkor régészeti kutatások során szeretné használni azokat az új módszereket, amelyeket Amerikában megtanulhat. Kővágó Csaba a NASA asztro-biológiai kutatóközpontjában vehet részt az űrkutatás molekuláris biológiai területével foglalkozó munkacsoportjában.
(Menedzsment Fórum)
Húsz szakmai ösztöndíjasunk indul októberben Amerikába
A Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alap (HAESF) húsz tehetséges magyar fiatal szakmai tapasztalatszerzését támogatja az Egyesült Államokban, összesen négyszázezer dollár értékben.