Hatszázalékos hazai vendégforgalom növekedést kívánnak elérni idén az ágazat szakemberei – számolt be a Veszprémben lezajlott országos turisztikai fórumról a Magyar Rádió. Ennek alapjául szolgál, hogy a múlt héthez képest 30 százalékkal sikerült növelni a gyógyfürdői kezelések tb-támogatását, ami igen kedvező a hazai vendég számára. Ugyancsak előnyös, hogy az üdülések adómentes értékhatára idén 50 ezer forintra emelkedett, ez 150 százalékos emelkedést jelent.
A hazai vendégforgalom élénkítését célozza, hogy a szaktárcák javaslatára tíz új pályázatra számíthatnak az idegenforgalom beruházói és erre 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Újdonság - és ez a mozgássérülteknek jó hír -, hogy pályázati pénzekkel támogatják a mozgásukban korlátozottak akadálymentes közlekedését a kereskedelmi szállás- és vendéglátóhelyeken rámpák, liftek kialakításával. A veszprémi országos turisztikai fórumon az is elhangzott, hogy a turizmus ágazat 2004 és 2006 között 20 milliárd forint uniós támogatásra is számíthat majd.
Idegenforgalom: 10 új pályázat - 2,5 milliárd forint
A szaktárcák javaslatára 10 új pályázat került kiírásra azok számára, akik a hazai turizmusba kívánnak befektetni. Az ágazat fejlesztésére 2 és fél milliárd forintot osztanak szét a nyerteseknek.