2p

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a tavalyi 137,315 milliárd forintos mérleg szerinti veszteség után az idei évre 4,331 milliárd forint adózás előtti profitot tervez - derül ki a hitelintézet idei pénzügyi terveiből.

A bank az idén a tervek szerint nem kap állami tőkejuttatást. Saját tőkéje így csak az idei eredmény összegével emelkedik - feltételezve, hogy a tulajdonos állam a profitot az eredménytartalékba helyezi -, a tavaly év végi 92,301 milliárdról 2003 végére 95,852 milliárd forintra. A mérlegfőösszeg az idén mintegy 26 százalékkal bővül, és az év végére eléri a 638 milliárd forintot.

Az MFB az idén folytatja a mezőgazdasági vállalkozások hitelezését, megkezdi a fejlesztési tőkefinanszírozást, és a gazdasági minisztériummal együttműködve újraindítja a támogatásközvetítési tevékenységet is. A bank részt vesz a vegyes finanszírozású projektek szervezésében és bonyolításában, továbbá új, fejlesztési célú hitelkonstrukciókat dolgoz ki.

A hitelezés területén elsősorban az Európa programra, az EU-források fogadásához szükséges társfinanszírozásra, a regionális hitelprogramra és a bérlakásépítési programra összpontosít a bank. A tevékenység forrásszükséglete az üzleti terv szerint piaci forrásokból alapvetően fedezhető. Ennek egyik lehetősége a 2002-ben megkezdett kétéves, 100 milliárd forintos nyilvános kötvénykibocsátási program folytatása, amiből eddig 18,42 milliárd forintot használtak fel, ebből 6,42 milliárdot az idén.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!