1p

Az érdeklődők mától adhatják be pályázataikat a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív Program (KIOP) második, energetikát érintő témaköreire.

Az érdeklődők mától adhatják be pályázataikat a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív Program (KIOP) második, energetikát érintő témaköreire - mondta el a Napi Gazdaságnak Bohoczky Ferenc, a gazdasági tárca vezető főtanácsosa.

A teljes keret mintegy 4,4 milliárd forint lesz: a vissza nem térítendő támogatás minimum 125 millió, legfeljebb 300 millió forint lehet, vagyis legalább 14, legfeljebb 35-en nyerhetnek. A főtanácsos szerint az első körben is igen sikeresek voltak a pályázatok, igaz a különböző engedélyek hiánya miatt sok pályázatot kellett érvényteleníteni.

Bohoczky Ferenc szerint ahhoz, hogy elérjük az uniós direktívában előírt mértéket, azaz a teljes villamosenergia-előállítás 3,6 százaléka megújuló energiaforrásból származzon, mintegy 1,6 ezer gigawattórára lenne szükség. Mindezt a szakember szerint 80-100 milliárd forintnyi beruházással lehetne megvalósítani - számolt be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!