A lap csütörtöki számában azt írta, hogy az áramtőzsde létrehozásától a szakértők a teljes hazai villamosenergia-piac átláthatóbbá tételét várják. Ennek 2008-as értéke mintegy 1200 milliárd forint volt.
Pataki István, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnökhelyettese a lapnak elmondta, hogy az engedély kiadásával egy kétlépcsős folyamat indul, az elsőben egyesítik a magyar, az osztrák és a román árampiacot, a másodikban indul el ténylegesen a tőzsde.
A lap emlékeztet arra, hogy az eredeti tervek szerint az áramtőzsdének már a múlt év végén el kellett volna indulnia.
MTI/Menedzsment Fórum