3p

Megtorpanni és visszaesni látszik az ingatlanpiac lendülete, annak ellenére, hogy korábban az Uniós csatlakozás kapcsán jelentős élénkülést valószínűsítettek a szakemberek.

Az ingatlanforgalmazók és -fejlesztők adatai szerint 2003. III. negyedévében az irodaingatlanok eladási ára csak minimális mértékben, hozzávetőlegesen 1 százalékkal emelkedett. A következő 12 hónap tekintetében - viszonylagos szakértői konszenzus mellett - a várakozások további 4-5 százalékos négyzetméterár-emelkedést valószínűsítenek. A használt és az új építésű irodák esetében várhatóan nem tér el jelentősen e két típus áremelkedésének üteme.

A verseny a válaszadók szerint a következő egy évben várhatóan továbbra is éles marad, s az újabb bérlők megszerzése érdekében erős konkurenciaharcra kell számítani. A cégek saját erőforrásaik számbavétele és jövőbeli prognózisuk alapján arra számítanak, hogy képesek lesznek megőrizni az ebben a szegmensben már kivívott pozíciójukat. Fontos azonban megemlíteni, hogy itt elsősorban a pozíciók megőrzéséről, s nem valamiféle expanzióról van szó (a válaszadók csak igen kis hányada látta úgy, hogy akár javulhat is az irodapiacon elfoglalt helyzete).

2. Üzlethelyiségek

Az üzlethelyiségek piaca 2003. III. negyedévében összességében stagnált. Az üzlethelyiségek kihasználtsága az irodapiaccal összehasonlítva lényegesen kedvezőbb, s a ki nem használt terület átlagosan nem haladja meg a 10 százalékot. Továbbra is a jó elhelyezkedéssel rendelkező, a forgalmi csomópontoknál vagy azok közelében található üzlethelyiségek és bevásárlóközpontok üzletei a kelendőek.

A megkérdezett ingatlanfejlesztők és -forgalmazók a versenyt ebben a negyedévben - a keresleti és kínálati oldal egyensúlyának megfelelően - közepesnek minősítették. A következő egy évben a prognózisok szerint a verseny mérsékelt éleződésével lehet számolni. A piaci szereplők annak ellenére, pontosabban azért is jósolják ezt, hogy a következő hónapokban a kereslet jótékony emelkedésével lehet számolni.

Mindez a keresletnövekedés azonban az eladási árakban csak ritkán lesz érzékelhető. Míg ebben a negyedévben az eladási árak átlagosan 1-2 százalékkal emelkedtek, addig az ingatlanfejlesztők és ingatlanforgalmazók szerint a következő 12 hónap mindössze infláció körüli emelkedést hozhat (az új üzlethelyiségek esetében 5 százalékos, a régieknél még ennél is szerényebb, 2 százalékos négyzetméterár-növekedést).

3. Lakáspiac

2003. III. negyedévében mérsékelt mozgás jellemezte az ingatlanpiacot.
A piaci kereslet továbbra is inkább a kisebb alapterületű lakások mentén koncentrálódik. Tipikusnak, azaz a lakosság többsége által megfizethetőnek általában a 40-60 m2 közötti lakások számítanak. Emellett a jó elhelyezkedésű, frekventált helyen lévő lakások változatlanul kedveltek.

A piaci helyzetből adódik az is, hogy a rossz állagú, szinte teljes felújításra szoruló lakásokat idén már igen nehéz "áron" értékesíteni. Az ilyen szituációban a vásárlók egy része inkább hajlandó tovább keresni, mint heteket, hónapokat tölteni és költeni a felújításra.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!