A Metro lapok nemzetközi kiadójának megbízásából készített felmérés eredménye azt mutatta, a 18-34-év közötti európai fiatalok egyre több ingyenes újságot olvasnak.
A TNS Gallup által végzett felmérés azt mutatja, a nagyvárosi fiatalok több mint negyede (26 százaléka) olvas ingyenes hírlapot naponta, 49 százalékuk pedig legalább egyszer egy héten.
[ajanlo=73][igazitas=left/]
A hirdetők számára kiemelkedő fontosságú fogyasztói réteg 28 százaléka olvas kizárólag ingyenes lapokat, hetente legalább egy alkalommal, míg 23 százalék mind a pénzbe kerülő, mind az ingyenes kiadványokat hasonló gyakorisággal lapozgatja. 49 százalékuk olvas kizárólag fizetős újságot heti rendszerességgel.
A felmérésből az a tendencia rajzolódik ki, hogy ezek a fiatal, magasan képzett olvasók egyre nagyobb arányban szoknak rá az ingyenes lapok olvasására, egyben a hagyományos fizetős lapokat egyre kevésbé tartják vonzónak.
A TNS Gallup és a Metro International közös felmérése során a világ legnagyobb városaiban főleg hírlapolvasási szokásaikról kérdezték a fiatalokat, de a kérdések egy része kiterjedt az életstílusra és a válaszadók társadalmi környezetére is.
(Menedzsment Fórum)
Ingyenlapot szívesebben olvasnak a fiatalok
A Metro lapok nemzetközi kiadójának megbízásából készített felmérés eredménye azt mutatta, a 18-34 év közötti európai fiatalok egyre több ingyenes újságot olvasnak.