2p

Mind a legnagyobb autógyár a General Motors, mind a háztartási és egészségügyi termékek piacán vezető Johnson and Johnson javuló eredményről számolt be. A képet azonban számos tényező árnyalja.

A General Motors (GM) javuló negyedéves eredményről számolt be, igaz ennek hátterében részben a védelmi üzletágának eladásából befolyó 505 millió dollár állt. Ugyanakkor a cég az eredménnyel egy időban profitwarningot is kiadott, ami jelentősen rontja a befektetői hangulatot.

A GM, a világ legnagyobb autógyártója közölte, hogy az első negyedévben részvényarányos nyeresége 2,71 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 57 centről. A GM tavalyi első negyedéves nyeresége 228 millió dollár volt. Akkor az óriásvállalat 417 millió dollár egyszeri költséget számolt el leírások és leépítések költségeként. Egyszeri tételek nélkül számolva a GM az idei első negyedévben 978 millió dollár, részvényenként 1,81 dollár nyereséget könyvelhetett el. A Wall Street 1,54 dollár részvényarányos nyereségre számított a Thomson First Call szerint.

Kevésbé borús a Johnson and Johnson (J&J) első negyedéves eredménye. A New Yorki tőzsdemutató a Dow Jones 30-asban is szereplő vállalat nyeresége 13 százalékkal emelkedett a vényköteles gyógyszerek, valamint az orvosi műszerek javuló eladásai következtében. A J&J nyeresége 2,1 milliárd dollár, részvényenként 69 cent lett az első negyedévben az egy évvel korábbi 1,83 milliárd dollár, részvényenként 68 cent után. A Thomson First Call elemzői konszenzusa 68 centre számított.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!