2p

A hazai idegenforgalom fejlesztendő területei között a természeti adottságok és a magyar kultúra jobb kihasználását, valamint a belföldi turizmus erősítését nevezte meg Pál Béla turisztikai államtitkár egy szakmai konferencián.

A miniszterelnöki hivatal turisztikai államtitkára elmondta: nyolc központi pályázaton közel 9 milliárd forint nyerhető el ennek a két célnak az érvényesítésére. Elsősorban a gyógy- és egészségturizmus, az ehhez kapcsolódó oktatás, a várak és kastélyok turisztikai hasznosítása, valamint a szálláshelyek és vendéglátó egységek akadálymentesítése számíthat állami támogatásra.

Az államtitkár szerint a kultúrán belül nagyobb hangsúlyt kell helyezni a néphagyományokra, a gasztronómiára, a kézművességre, továbbá a falusi életmódhoz kötődő értékekre. Az államtitkár fontos fejlesztendő területként nevezte meg a belföldi turizmust, ami - mint mondta - hozzájárul a lakosság életminőségének javításához.

Pál Béla hangsúlyozta: a Nemzeti Fejlesztési Tervben fogalmazták meg 2004-2006-ra vonatkozóan azokat a célokat, amelyekhez európai uniós forrásokra lehet pályázni jövő januártól. A turisztikai vonzerő fejlesztésére a nonprofit szervezetek pályázhatnak, míg ezen belül a természeti adottságok, az épített örökség hasznosításához, illetve a világörökségi helyszínek fejlesztéséhez kapcsolódó szolgáltatásokra a versenyszféra szereplői nyújthatnak be pályázatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!