A cég negyedéves profitja 3,729 milliárd dollárt tett ki, ami a legnagyobb negyedéves nyereség a vállalat történetében. Egy évvel korábbi profitja 1,582 milliárd dollár volt. Az idei első negyedévi adózott nyereség a szakértők várakozásának felső szintjét súrolta, 3,3-3,8 milliárd dollár nyereséget vártak.
A globális alaptípusnak számító Brent olajfajta hordónkénti átlagára az első negyedévben 31,47 dollár volt, azóta azonban 25 dollárra visszacsúszott. A BP az első negyedév alapján részvényenként 6,25 cent osztalékot fizet, ami 8,7%-os emelés a tavalyi 5,75 centhez viszonyítva. A jövőt tekintve a BP azzal számol, hogy az olaj árát elsősorban az határozza majd meg, hogy Irak mikor kezd exportálni és hogy mennyit, illetve az OPEC esetleges termeléscsökkentései.
Jól hozott az olajbiznisz
Az olajipari BP jelentősen, 136%-kal növelte negyedévi nyereségét elsősorban a kőolaj árának 2001 eleje óta tartó emelkedése hatására.