2p

Az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása szerint 7-8 százalékkal kellene emelni a bruttó béreket a versenyszférában. A béremelést a költségvetési törvénytervezetben foglalt 6 százalékos jövő évi fogyasztói áremelkedés indokolja.

Az előző évek tapasztalatai szerint a tényleges béremelések általában meghaladják az OÉT ajánlását. A Hay Group most közreadott eredményei szerint a magyarországi vállalatok átlagosan 7,1 százalékos béremelést terveznek. Mint Hettinger Tamás, a Hay Group kutatója a Világgazdaságnak elmondta, a Magyarországon tevékenykedő cégek 5,3 százalékos inflációt prognosztizálnak. A korábbi években egyébként a hazai cégek inkább alulbecsülték az infláció mértékét, ami a vártnál rosszabbul alakult, a tavalyi évben azonban a 8,9 százalékos tervezett emelésből 8,5 százalék valósult meg.
A vállalatok a béremeléseknél az irodai és a fizikai dolgozók esetében elsősorban az inflációt, más esetekben pedig az egyéni teljesítményt veszik alapul.

PricewaterhouseCoopers (PwC) PayWell fizetési és kompenzációs felmérése a Hay Group eredményénél magasabb, 8,1 százalékos bruttó béremelést prognosztizált 2004-re. Ez az átlagérték igen különböző emelési tervekből alakul ki: a PwC adatai szerint egyes vállalatok mindössze 4 százalékos emelést terveznek, más cégek viszont 18 százalékkal fogják emelni alkalmazottaik bérét. Szilágyi G. Andrea, a PwC szakértője szerint várhatóan az IT-szektorhoz tartozó vállalatok lesznek bőkezűbbek. – írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!