Komoly gondokkal nézhet szembe California szövetségi állama, ugyanis az általa kibocsátott értékpapírokat meglehetősen rossz osztályzattal illette az egyik legtekintélyesebb hitelminősítő intézet. A Standard & Poors (S&P) erősen spekulatív kategóriába helyezte a California állam által kibocsátott kötvényeket.
Mint szakemberek rámutatnak könnyen előfordulhat, hogy az állam csődközeli állapotba kerül. A problémák súlyát jelzi, hogy a gyenge minősítés miatt California állam által korábban kibocsátott 27 milliárd dolláros kötvénymennyiségen túl a jövőben csak nagyon rossz kondíciók mellett fognak újabbakat kibocsátani. Pedig az állami hiány 38 milliárd dollár, amelynek kezelése komoly problémát jelent.
Az állam kormányzója és a pénzügyeket irányító vezetők meglehetősen csalódottan vették tudomásul, hogy az S&P, amely 1947-es működése óta második szövetségi államként minősítette Californiat ilyen kockázatosnak találta őket. Pedig az elmúlt időszakban számos intő jel volt az egyébként hozzávetőleg a brit gazdasággal azonos kibocsátású államban. A dotcom éra lecsengése után komoly presztizsveszteséggel kellett számolniuk, amit csak tetézett az Enron csődjét követő energiapiaci felfordulás.
Kalifornia: hajrá spekulánsok
Komoly gondokkal nézhet szembe California szövetségi állam, ugyanis az általa kibocsátott értékpapírokat meglehetősen rossz osztályzattal illette az egyik legtekintélyesebb ilyen hiteminősítő intézmény. A Standard & Poors (S&P) erősen spekulatív kategóriába helyzete a California állam által kibocsátott kötvényeket.