Az MNB monetáris politikáját változatlanul az inflációs célkitűzések határozzák meg. Ezért az MNB az árfolyamsáv eltolását követően is mindent megtesz annak érdekében, hogy az infláció 2003. végére ne haladja meg a 4,5%-ot, valamint teljesíthető legyen a 2004. év végi 3,5±1%-os inflációs cél. A jegybank a kormány kérésére elfogadta az árfolyamsáv 2,26%-os eltolását, hogy elkerülhetővé tegye az árfolyam túlzott erősödését és hozzájáruljon a hazai gazdaság versenyképességének javításához.
A Monetáris Tanács úgy ítélte meg, hogy az árfolyamsáv módosítása nem fogja korlátozni a monetáris politika mozgásterét az inflációs célok elérésében, a dezinfláció folytatásában. Az elfogadott kismértékű árfolyamgyengülés akkor nem vezet az infláció növekedéséhez, ha a 76 Mrd Ft-os azonnali költségvetési kiigazítás mellett a kormány visszatér az általa 2002-ben elfogadott és az Európai Unióhoz benyújtott Középtávú Gazdaságpolitikai Programban szereplő gazdasági pályához, 2004-ben tovább javítva az államháztartás egyensúlyát, illetve megvalósítja szándékát a viszonylag korai ERM-II csatlakozásra; továbbá a teljesítményekhez igazodó szintre mérséklődik a gazdaságban a bérkiáramlás.
Az inflációs célok eléréséhez az MNB a kialakultnál erősebb, 250Ft/EUR körüli árfolyamot tart szükségesnek. A keresletszűkítés támogatása mellett a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamatláb emelése mellett döntött, hogy elkerülje a forint árfolyamának túlzott gyengülését és tartóssá tegye a relatív árak exportőrök számára kedvező változását.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint 250 forint/euró körüli árfolyam mellett lehet elérni az idei 5 százalék alatti és a jövő évi 3,5 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs célokat. Járai Zsigmond jegybankelnök a Monetáris Tanács döntését indokolva kedden sajtótájékoztatón elmondta: a forint ingadozási sávjának 2,26 százalékos eltolását a piac túlreagálta, a hazai valuta olyan mértékben gyengült, ami már veszélyeztette az inflációs célok elérését. Így vált szükségessé a kamatemelés.
Járai Zsigmond szerint azért egyezett bele a Magyar Nemzeti Bank az árfolyamsáv módosításába, hogy elkerülhető legyen a gazdaság versenyképességének további romlása, a forint árfolyamának túlzott gyengülése és tartóssá tegyék a relatív árak exportőrök számára kedvező változását.
Kamatemelés a jegybank szemszögéből
A Magyar Nemzerti Bank a mai napi Monetáris Tanács ülésén megemelte a jegybank irányadó kamatlábát 100 bázisponttal 7,5%-ra. Az MNB közleménye szerint a Monetáris Tanács döntésének célja a forintárfolyam túlzott gyengülésének megakadályozása, illetve az volt, hogy tartóssá tegye a relatív árak exportőrök számára kedvező változását.