2p

Sikeresen értékesítette két vidéki, a gyöngyösi és a szolnoki áruházát a Skála, az eladásból származó bevételt a megmaradt 17 áruházuk fejlesztésére fordítják.

A cég közleménye szerint a Skála a hipermarketek olcsó, és a bevásárlóközpontok prémium márkájú drága áruit preferálók közötti vásárlói szegmenst kívánja kiszolgálni jó minőségű, márkás, megbízható áruval. Karácsonyi András a Skála Divatáruház Rt. vezetője reményét fejezte ki, hogy a tavaly kialakított egységes koncepciót valamennyi megmaradt áruház esetében meg tudják valósítani. Abban az esetben, ha gazdaságossági elemzések erre okot szolgáltatnak, akár új áruházak nyitására is áldoznánk az eladásból befolyó összegből - tette hozzá.

A szolnoki és gyöngyösi áruházak eladásáról szóló szerződést a múlt héten írta alá a menedzsment. Mindkét áruházat ugyanaz a vevő vásárolta meg. A vevővel kötött megállapodás értelmében az új tulajdonos a teljes áruházi létszámot átveszi. A Skála az épületeken túl a teljes áruházi felszerelést átadja az új tulajdonosnak. Mind a gyöngyösi, mind a szolnoki áruházunk jelentős, több tízmilliós veszteséggel zárta a tavalyi évet - indokolta a bezárásokat Dietrich Tamás, a Skála Divatáruház Rt. kereskedelem-szervezési igazgatója. Közölte, hogy 2003 első negyedévében mindkét áruház alulmúlta tavalyi, azonos időszakra vetített teljesítményét. Szolnokon 78, Gyöngyösön 67 százalékkal esett vissza a forgalom. A jövő héten megkezdődik a végkiárusítás, ami az áruházak bezárásáig - Szolnokon március 27-ig, Gyöngyösön pedig április 12-ig - tart.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!