[ajanlo=65][igazitas=left/]A Mennyit tölt idén nyáron szabadságon? kérdésre 3122 olvasónk válaszolt. Aránylag kevesen vannak azok, akik csak pár napra távolodnak el a munkahelyüktől: a válaszadók 13 százaléka 2-3 napot nyaral. Az olvasók negyede vesz ki egy hetet idén, 34 százalékuk pedig két hetet. Jóval kevesebben, az összes válaszadó 16 százaléka engedheti meg magának, hogy három hétre menjen el nyaralni, és nagyjából minden tizedik olvasónk - 12 százalék - egy teljes nyári hónapra szabadságra megy.
A szakértők szerint az az ideális, ha legkevesebb két hetet töltünk egybefüggően szabadságon. Ennek a kitételnek a szavazás résztvevőinek 62 százaléka tesz eleget. Évente egyszer pedig mindenkinek ott kell hagynia egy kis időre a mókuskereket, máskülönben nem tudja forgatni az év második részében. munkavállalók általában elmondhatják magukról, hogy nyaralás után két-három hétig jobban tudnak koncentrálni, kevésbé fáradtak, nyitottabbak a szociális kapcsolatokban, kitartóbbak.
Két hétig nyaral olvasóink többsége
A Menedzsment Fórum olvasóinak egyharmada két hetet tölt ebben az évben szabadságon, ennél többet 28 százalékuk nyaral, derült ki az ezzel kapcsolatos szavazás eredményéből.