Az egészségügyi nyilvántartások szerint Magyarországon évente 13 ezren kerülnek élelmiszerre visszavezethető bélfertőzéssel orvoshoz, ennél legalább háromszor többen pedig otthon kezelik magukat. Ez összesen mintegy ötvenezer fertőzést jelent évente. Az Európai Unióban átlagosan évente 300 ezer regisztrált megbetegedésről tudnak.
A Népszabadság információi szerint Thomas Isenberg, a berlini székhelyű Szövetségi Fogyasztóvédelmi Központ igazgatója a napokban rendezett berlini szakmai rendezvényen felvetette: a közelmúltban a magyar és lengyel élelmiszerek biztonságát több EU-politikus is megkérdőjelezte. Nem elképzelhetetlen, hogy a németek egy része bojkottálhatja majd élelmiszereinket.
A biztonságot veszélyeztető tavalyi esetek közül kettő emelkedik ki. Júliusban a kiskunfélegyházi Integrál Áfész baromfi-feldolgozói járványos tüdőgyulladást kaptak el a kacsáktól, az év végén pedig az USA előbb a kaposvári Kométa '99-től, majd az egész országtól vonta meg húsexportra adott engedélyt. Megfigyelők szerint ennek ellenére az utóbbi fél évben gyakorlatilag semmi nem változott a biztonság terén a somogyi üzemben.
Hasonlóan bizonytalanságot okoz az is, hogy már hosszú ideje folyik az uniós csatlakozást megelőző élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági megfelelés elbírálása - a nyilvánosság teljes kizárásával. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a bezárásra ítélt üzemek névsorát - a magáncégek üzleti érdekei miatt - mindeddig nem hozta nyilvánosságra.
Magyarországon jelenleg nyolcezer élelmiszer-feldolgozó működik: 4500-an vesznek részt az állati eredetű élelmiszerek feldolgozásában. Eddig 175 feldolgozó felelt meg az uniós követelményeknek, 44-en vállalták, hogy pótolják a hiányosságokat, számol be a Népszabadság.
Kételkednek az uniós politikusok a magyar élelmiszerek biztonságában
A közelmúltban - az USA húsbojkottja mellett - a magyar élelmiszerek biztonságát több EU-politikus is megkérdőjelezte. Itthon hivatalosan 13 ezer, összesen mintegy 50 ezer ember betegszik meg élelmiszer okozta fertőzés miatt, írja a Népszabadság.