2p

A valutaunió szempontjából belátható ideig még a kétsebességes EU realitásával kell számolni - véli a Financial Times az euró bevezetéséről tartott svédországi népszavazás elutasító eredményét kommentálva.

A brit gazdasági napilap azt jósolja kontinentális kiadásának keddi szerkesztőségi cikkében, hogy ezek után Nagy-Britannia és Dánia nem fogja elsietni az ugyanebben az ügyben tartandó referendum kiírását. A jövőre taggá váló országok továbbra is nagyon szeretnének ugyan csatlakozni a valutaunióhoz, de magas költségvetési hiányuk megrendítette azokat a várakozásokat, amelyek szerint ez már 2006-ban megtörténhet. Közülük jó néhányan talán 2009-ig vagy 2010-ig sem fognak csatlakozni.

Az euróövezethez tartozó országoknak arra kellene kihaszálniuk ezt a közbeeső időszakot, hogy rendbe tegyék a házuk táját, legalább annyira a saját érdekükben, mint a később csatlakozók kedvéért – idézi a lapot az MTI, amely szerint ez a gazdasági reformok felgyorsítását és betartható költségvetési szabályok elfogadását jelenti.

Szélesebb értelemben azonban az uniós vezetőknek arra kell rájönniük, hogyan tudják megértetni az állampolgárokkal, hogy az unió pluralisztikus természetű, képes a különböző kultúrák és hagyományok befogadására, és odafigyel az emberek gondjaira.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!