2p

A TÜV Rheinland Közép- és Kelet-Európa csoportja 2003-ban 2,5 milliárd forint forgalmat bonyolított le a tervezett 2,2 milliárd forinttal szemben – közölte Czitán Gábor a csoport vezérigazgatója.

A TÜV Rheinland Közép- és Kelet-Európa csoportja 2003-ban 2,5 milliárd forint forgalmat bonyolított le a tervezett 2,2 milliárd forinttal szemben - közölte Czitán Gábor a csoport vezérigazgatója.

A minőségirányítási tanácsadó és auditor piac egyik vezető cégének a növekedést a korábbi évekénél lényegesen nehezebb gazdasági környezetben sikerült elérni - vélekedett a társaság igazgatója. A forgalom 8 százaléka adózás előtti eredmény, ez lesz az alapja annak, hogy a TÜV meg tudja finanszírozni a következő három évben közép-keleteurópai fejlesztéseit - tette hozzá Czitán Gábor.

A TÜV tervei között szerepel, hogy a magyarországi bázisról kiindulva fejleszti az orosz, az ukrán és a magyar piacot, valamint Szlovákiában vegyes vállalatot alapít. A szlovák vegyes vállalat a már lefedett helyi piacból szerezzen részesedést a rendszerirányítás, illetve a terméktanúsítás területén.

Czitán Gábor úgy vélekedett, hogy az elkövetkező három évben a fejlesztések eredményeként a TÜV Rheinland közép- és kelet európai csoportjának forgalma 30 százalékkal növekedni fog, öt éves távlatban pedig a mostani 2,5 milliárd forint forgalmat 3,5-4 milliárd forintra növelik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!