Tavaly az rt. 15 tőkebefektetésének értéke összességében 807 millió forint volt. Baráth Csaba elmondta: 2003 volt az első valódi befektetési időszak az rt. életében miután 2002 elején megalapították 3,4 milliárd forint saját tőkével. Fő tulajdonosa a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, részvényesei, a Magyar Fejlesztési Bank, a Budapest Bank, a Magyar Export-Import Bank, a Konzumbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az OTP Bank, a Postabank és a Hitelgarancia Rt.
A KvfP döntően állami forrásokból gazdálkodik, azonban befektetéseit üzleti alapon, szerény hozamelvárással hajtja végre. Tavaly a cég 150 millió forintot fektetett gépipari, 130-130 millió forintot informatikai, távközlési és orvosi műszergyártással foglalkozó cégekbe, 127 milliót turizmussal és vendéglátással foglalkozó társaságokba, 80 milliót csomagolóiparba, 90 milliót az élelmiszeriparba, 40 milliót egy környezetvédelmi cégbe, 60 milliót pedig a vegyiparba ruházott be.
Kisvállalkozás-fejlesztés 2 milliárd forintért
A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. (KvfP) az idén 1,5-2 milliárd forint tőkebefektetést kíván végrehajtani - mondta Baráth Csaba vezérigazgató.