2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Pénteken megérkeztek a Ferihegyi repülőtérre az első kék-ezüst színű konténerek, amelyekből rövidesen egy egész konténerváros épül majd fel. Ezzel kezdetét vette a légikikötő több évig tartó, 65 milliárd forintos fejlesztése.

A következő hetekben további 201 darab konténer érkezik a repülőtérre, s így összesen 3200 négyzetméter alapterületű ideiglenes városrészt épít a Budapest Airport (BA) a kettes terminál mellett, tudatta közleményben lapunkkal a cég.

350-en dolgoznak majd konténerben

A konténervárosra a 2A-t és 2B-t összekötő a BUD Skycourt nevű új terminálrész építése miatt van szükség. A fejlesztés miatt számos cégnek kell új, ideiglenes iroda- és munkahelyiségeket biztosítani. Ide fognak költözni többek között a repülőtér földi kiszolgáló vállalatai is.

A kétszintes, felülről nézve H-alakú konténerváros naponta 300-350 ember számára biztosít majd iroda-, tárgyaló- és öltöző helyiséget. A létesítményben központi fűtés és klímaberendezés is lesz.

Ez a projekt a BA BUD Future elnevezésű programjának első lépcsője. A társaság 2011-ig 65 milliárd forintot költ a repülőtér fejlesztésére.  A különleges építményre várhatóan három-négy évig, a T2 teljes megújulásáig lesz szükség.

A konténerváros mellett 7300 négyzetméteres burkolt parkoló és kiszolgáló terület is épül, az átadást 2008 első hónapjaira tervezi a BA.

2008 tavaszától bontják

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2A és 2B közötti részt várhatóan 2008 áprilisában kezdik majd bontani. Az építkezés az utasok számára is kellemetlen lesz, hiszen a 2A és 2B közötti részt építési területté nyilvánítják, mindez azonban - a BA ígéretei szerint -  a forgalmat nem fogja számottevően érinteni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!