A miniszter és a zöldek képviselői pénteken tárgyaltak a támogatásokról, találkozójukat megelőzően azonban a civil szervezetek és a miniszter is külön-külön ismertették álláspontjukat az ügyről a sajtó képviselőinek.
A zöldek hangsúlyozták: teljesen ellehetetleníti tevékenységüket, hogy a 2002. évi 952 millió forint, illetve a 2003. évi 579 millió forint helyett az idén csak 200 millió forintra pályázhatnak.
A zöld szervezetek olyan munkákat végeznek - így például tanácsadást, a társadalmi kapcsolatok szervezését, szakértői tevékenységet -, amelyek kiegészítik a helyi hivatásos környezet- és természetvédelmet. A pályázható összeg alacsony volta miatt mindezek feladására kényszerülnek - húzták alá a sajtótájékoztatón.
A miniszter szerint a 200 millió forint félreértésen alapul. Ezen felül még 150 millió forint szolgálja ezt a célt a múlt évi keretből átcsoportosítva, további 100 millió forint jut az erdei iskolákra és 50 millió forint az iskolák- óvodák környezeti nevelési programjaira.
A miniszter elmondta: a múlt évben 450 pályázat érkezett 1,4 milliárd forintos támogatási igénnyel, ebből 500 millió forintnyi igényt tudott támogatni a tárca. Az 500 millió forintból viszont 200 millió forintot kilenc zöld szervezet nyert el. A miniszter szerint helyesebb lenne, ha a környezet- és természetvédő szervezetek szélesebb köre jelentkezne támogatható pályázatokkal.
A zöld mozgalom képviselői a sajtótájékoztatón a keretösszeg csökkenésénél is nagyobb gondként jelölték meg, hogy a tárca nem tett eleget a jogalkotási, valamint a környezetvédelmi törvényben előírtaknak. A támogatást szolgáló környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat pályázati feltételeinek kimunkálásába nem vonta be a civil szervezeteket. Néhány nap állt rendelkezésükre, hogy egy elnagyolt javaslatot véleményezzenek.
Persányi Miklós ezzel nem értett egyet, elmondta: elképzeléseik már egy hónapja nyilvánosságra kerültek, s a konkrét tervezet véleményezésére is egy hét állt rendelkezésre. Több civil szervezet nagyon alapos, kimunkált véleményt küldött a tárcának. Az Országos Környezetvédelmi Tanácsban is helyet foglal a zöld szervezetek képviselője, ott is lehetséges volt a véleménynyilvánítás - mutatott rá a miniszter. (MTI)
Környezetvédelmi pénzekről vitáznak
A zöld mozgalom képviselői szerint 200 millió, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint viszont 500 millió forint áll rendelkezésre az idén a civil környezet- és természetvédelmi programok támogatására.