3p

Döntött a kormány a Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) következő hat évre szóló feladatairól, amelyek összköltsége mintegy 4.300 milliárd forint - jelentette be Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A miniszter elmondta, az európai uniós törekvéseknek és a magyarországi kihívásoknak egyaránt megfelelő komplex program felét a magyar költségvetés, 15 százalékát uniós források, a fennmaradó hányadot pedig a gazdálkodói szféra és egyéni ráfordítások adják.

A program a természeti értékek megőrzését, a társadalom és a környezet harmóniáját, a környezettudatosság erősítését szolgálja - emelte ki Persányi Miklós. Hozzáfűzte: a program célja az is, hogy a gazdasági folyamatokban érvényesüljenek a zöld szempontok.

A miniszter közölte, hogy az NKP-ről az Országgyűlés az őszi ülésszakban tárgyal, és a program már az idén elindul. Emlékeztetett arra, hogy a parlament döntése alapján 1997 őszén indult a program első hatéves szakasza.

A miniszter a zöld alkotmányként is emlegetett, 160 oldalas NKP tartalmáról elmondta, az éghajlat-változási akcióprogram célja, hogy hat év múlva 6 százalékkal csökkenjen Magyarországon az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása. A vizek védelmét célzó akcióprogram révén a nitráttal szennyeződött kutak 3,6 százalékos aránya 2 százalékra mérséklődik.

A városi környezetminőség akcióprogram a városok területéhez viszonyított, egy lakosra jutó zöldfelület gyarapítását célozza. A vidéki környezeti minőség akcióprogram lényegében a 2015-ig tartó szennyvíztisztítási fejlesztések időarányos ütemét foglalja magába, a hulladékgazdálkodási akcióprogram pedig a szelektív hulladékgyűjtés teljes lakosságra vetített 3 százalékos arányát tízszerezné meg az elkövetkező hat évben.

A környezet-egészségügy és élelmiszerbiztonság akcióprogram a légúti megbetegedések számát csökkentené a jelenlegi szint felére, a környezetbiztonsági akcióprogram pedig a toxikus vízszennyező vegyi anyagok felhasználását mérsékelné. Akcióprogram vonatkozik a környezettudatosság fokozására is, ami az oktatáson kívül a környezetbarát minősítési rendszerek megvalósítását tartalmazza - mondta Persányi Miklós.

Kitért arra, hogy a zöld alkotmány tervezetét széles körű társadalmi egyeztetésnek vetették alá. A miniszter hangsúlyozta, hogy a program illeszkedik a gazdaságfejlesztési célokhoz, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Terv, az Országos Területrendezési Terv és az Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Programjának szempontrendszeréhez is.

Az NKP-ben lefektetett feladatok teljesüléséről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium évente tájékoztatja a kormányt - mondta Persányi Miklós.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!