A hátrányos helyzetű településeken is piacképes szakismeret szerezhető a közművelődési intézmények közreműködésével, ennek támogatási pályázata zárult le most- nyilatkozta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A bírálóbizottság hét pályázatot tartott támogatásra alkalmasnak, a pályázók Balatonszepezd, Berettyóújfalu, Budapest, Kunadacs, Miskolc, Pápa és Zalaegerszeg vonzáskörzetében segítik a felnőttképzést a közművelődési intézmények adottságait is hasznosítva - tette hozzá a szakminiszter.
Az Európai Unióval közösen finanszírozott humánerőforrás-fejlesztési program keretében a sikeres pályázók átlagosan 46 millió forintos támogatást nyerhettek el. A pénzből egyrészt az egyéni, a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzés infrastruktúráját építhetik ki. Így például felnőttképzési honlapot hoznak létre, internetes hozzáférést alakítanak ki a közösségi házakban. A program része olyan tanárok felkészítése is, akik hatékonyan segítik a felnőttképzés résztvevőit a tanulásban, valamint az internet használatában. Segítséget adnak a nyelvi, az agrár-, a vállalkozói képzésben, a kommunikációs és életviteli készségek fejlesztésében. A tananyagfejlesztés is része a programnak - jegyezte meg a miniszter.
Burány Sándor elmondta: egy-egy pályázó a tervek szerint 80-150 személyt von be a képzésbe. Az elbírálás során előnyben részesítették, ha több település és civil szervezet együttműködve dolgozik egy közművelődési intézménnyel a program során. A pályázóknak nagy figyelmet kell fordítaniuk a tanulástól elszokott, a munkaerőpiacra visszatérő és a hátrányos helyzetű emberekre is. (MTI)
Közművelődési intézmények a piacképes képzésekért
A munkaügyi minisztérium átlagosan 46 millió forintos támogatást oszt szét a HEFOP-programon keresztül azoknak a nyertes pályázóknak, akik a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzés infrastruktúráját építhetik ki a közművelődési intézményekben.