1p

Az első negyedévben 849 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, mintegy 140 millió euróval kevesebb, mint az első három hónapra közölt adatok alapján adódó deficit volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MNB közlése szerint a szezonális hatások kiszűrésévelszámított hiány kisebb, mint az előző negyedévben volt, ezzel a deficit korábbi három egymás követő negyedévben tapasztalt gyors növekedése megtört. Tavaly az első negydévben a folyó hiány 480 millió eurót tett ki, az utolsóban a fizetési mérleg hiánya 1.280 millió euró volt.

Az eső negyedéves adatok egyben a januárban, februárban és márciusban megjelent havi adatok első revíziói is. Az export első negyedéves adata 263 millió euróval haladja meg az első három hónapban megjelent havi adatok összegét, az import esetében a negyedéves adat 78 millió euróval lett nagyobb. A szolgáltatásokon belül mind az idegenforgalom, mind pedig az egyéb szolgáltatások esetén az egyenleg romlás lassulása figyelhető meg. Az egyéb szolgáltatások esetében mindez a kiadások és bevételek dinamikus növekedése mellett jelentkezik.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!