2p

László Csaba pénzügyminiszter derűlátóan nyilatkozott a Reutersnek kedden adott interjújában arról, hogy az idén elérhető a 4 százalékos gazdasági növekedési ütem, de elismerte, hogy "növekedési kockázatok felerősödtek". László Csaba, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik bizottsági ülésén vesz részt Párizsban.

László Csaba pénzügyminiszter derűlátóan nyilatkozott a Reutersnek kedden adott interjújában arról, hogy az idén elérhető a 4 százalékos gazdasági növekedési ütem, de elismerte, hogy " növekedési kockázatok felerősödtek ". László Csaba, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik bizottsági ülésén vesz részt Párizsban.

Teljesíthetőnek tartotta a kormánynak az államháztartás hiányára kitűzött 4,5 százalékos, nemzeti termékhez viszonyított arányát is. - Nincsen komoly kockázata a 4,5 százalékos cél túllépésének - vélekedett. Kifejtette azt is, hogy Magyarország számára 2007 vagy 2008 megfelelő idő az eurózónához való csatlakozásra, - a pontos időpontról a kormány majd az év második felében dönt.

Ami a magyar gazdaság versenyképességi követelményét, illetve az infláció legyűrésének célját illeti, László Csaba szerint e két szempontot egyaránt mérlegelni kell majd, amikor arról hoznak döntést, hogy Magyarország milyen átváltási árfolyam mellett csatlakozzék az ERM2 árfolyamsávjához. Az euróövezethez csatlakozó országok a csatlakozás előtt legalább két évig az ERM2 árfolyamrendszerhez kötődnek. - Nem csak az infláció-ellenes célkitűzéseket kell az árfolyam-politikában szem előtt tartanunk, ugyanilyen jelentősége van a versenyképesség javításának is - hangoztatta a Reutersnek adott interjújában.

Az OECD a múlt héten tette közzé Magyarországról szóló gazdasági jelentését és ebben a nemzetközi szervezet azt jósolta, hogy a GDP növekedése az valamivel a 3 százalék feletti ütemre lassul 2003-ban és a nemzetközi fellendüléssel együtt gyorsulhat majd csak fel. Kérdésesnek tartotta a szervezet az inflációs célok tarthatóságát is. Az OECD úgy ítélte meg, hogy több tényező miatt nehéz lesz teljesíteni a költségvetés hiányára 2003-ra tervezett 4,5 százalékos deficitet, illetve elérni 2005-re a 3 százalékos GDP arányos hiányt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!