2p

Hiába hitetlenkednek a piacon, reális az a cél, hogy az idén az államháztartás hiányát a GDP 4,5 százalékára csökkentik a tavalyi, azaz 2002-es 9,4 százalékról - mondta László Csaba pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek.

A tavalyi nagy hiányt főleg egyszeri tételek okozták, köztük az autópálya-építéshez adott állami garanciák és a költségvetési alapok nem hatékony felhasználása - idézte a minisztert a hírügynökség.

Mindenekelőtt, ezek az egyszeri tételek nagyrészt nem ismétlődnek meg. Például az idén nem készülök ismét konszolidálni a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyeit, mert úgy gondolom, hogy a pénzintézet jól fog működni - mondta László Csaba. - Persze előfordulhat valamelyes túllépés (a deficitcélhoz képest), de akkor be fogunk avatkozni - tette hozzá.

Az elemzők bízhatnának jobban is az idei költségvetésben - idézte a hírügynökség a minisztert. - Az általános tartaléktól eltekintve nincs tényleges mozgásterünk az idén. Ezért, ha nem tévedtünk a tervezésben, akkor (a költségvetésnek) működnie kell - mondta. Megismételte, hogy a szigorúbb költségvetési politika lehetővé teszi a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügypolitika további lazítását.

László Csaba úgy vélte a szerdai nyilatkozatában, hogy a forintnak nem szabadna erősödnie a következő másfél-két évben, mert az ártana a gazdaság versenyképességének. Hozzátette, hogy a központi bank esetleges költséges és elhúzódó nyíltpiaci beavatkozásai miatt meg kellene változtatni az adósságfinanszírozási tervet, mivel akkor a jegybank minden bizonnyal nyomást gyakorolna az AKK-ra, hogy a lejáró adósságot forintban újítsa meg, és ne pedig devizában. - Ezen nagyon komolyan elgondolkodnánk - mondta a hírügynökségnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!