2p

A decemberi inflációs adat a vártnál kicsit kedvezőbb, 5 százalék alatti értéke remélhetőleg segít abban, hogy a még hátralévő bértárgyalásokon a vállalkozásokat kevéssé terhelő bruttó béremelésekről szülessen döntés - mondta László Csaba pénzügyminiszter, kommentálva a Központi Statisztikai Hivatal jelentését a fogyasztói árak alakulásáról.

Mindez jó alapot nyújt arra, hogy az infláció jövőre is a Magyar Nemzeti Bankkal közösen megállapított cél körül alakuljon - mondta. A Magyar Nemzeti Bank szerdán többször is interveniált a forint erősödése miatt, majd 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. Ezzel kapcsolatban László Csaba hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közös gazdaságpolitikája - így a 2003-ra elfogadott költségvetés is - a korábbinál nagyobb mozgásteret ad a monetáris politikának. - A jegybank lépése, a kamatcsökkentés segíti a vállalkozásokat - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között indokolt-e a napokban bejelentett egy milliárd eurós kötvény kibocsátás, a pénzügyminiszter úgy válaszolt, hogy néhány nap eseményei miatt nem kell változtatni a korábbi elképzeléseken. - A világgazdasági folyamatok és az iraki válság az év hátralevő részére jelentős kockázatokat tartogat, ezért a mostani kibocsátás időzítése jó - hangsúlyozta.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az idei devizakötvény-kibocsátási terv kétmilliárd euró.- Ha a jegybank folyamatos intervencióra kényszerül, és ez felpumpálja a devizatartalékot, akkor a további egy milliárd euró értékű kötvény kibocsátásán el lehet gondolkodni - mondta a pénzügyminiszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!