A pénzügyminiszter elmondta, hogy az elmúlt napokban folyamatos volt az egyeztetés - telefonon és személyesen - a kormány és a jegybank képviselői között. Kijelentette, hogy az ilyen hektikus árfolyammozgások nem segítik a gazdaság fejlődését. A leszögezte: a kialakult kamatszint és a forint jelenlegi árfolyama megfelelő.
László Csaba kijelentette, hogy a beáramlott forrópénz még az országban van, de arra számítanak, hogy folyamatosan távozik, a spekulánsok jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni. Kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy jelentős nyereség keletkezik a Magyar Nemzeti Banknál, ami azonban a pénzügyi szabályozók miatt nem jelenhet meg költségvetési bevételként. A tervezett devizakötvény-kibocsátással kapcsolatban kijelentette: az 1 milliárd eurós, múlt héten bejelentett kibocsátásra sor kerül, a következő 1 milliárdról a második félévben döntenek, azt rövid távú árfolyamspekulációs pénzmozgások nem befolyásolhatják.
László Csaba elégedett a jegybank és a kormány együttműködésével
A kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös erővel verte vissza a forintot ért spekulációs támadást - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón pénteken.