2p

Hamarosan a távhőszolgáltatás lesz a legolcsóbb fűtési mód Budapesten is, legalábbis a FŐTÁV ígéretei szerint. A hétfői Napi Gazdaságban olvasható kalkuláció szerint lehetőség van távhővel is havi 17-20 ezerből fűteni, vizet melegíteni.

A fővárosi cég azzal indokolja versenyképességét, hogy 2009. augusztus 1-jétől a távhőszolgáltatás ÁFÁ-ja 20%-ról a kedvezményes 18%-ra csökken, míg a gázszolgáltatás 25%-os ÁFA-kulcs alá tartozik majd. Továbbá a távhőszolgáltatás esetében 2009. december 31-éig biztosan igénybe lehet venni még az 1 150 Ft/hó alanyi jogon járó támogatási összeget (a téli hónapokban). A FŐTÁV Zrt. már 2007 óta folyamatosan csökkenti működési költségeit, ennek eredményeképpen sem 2008-ban, sem 2009-ben nem emelkedtek az alapdíjak, sőt 2009-ben a díjak csökkentek. A szolgáltató a díjak további csökkentését ígéri. Végül, de nem utolsósorban az ÖKOPlusz program igénybevételével a lakóközösségek akár átlagosan 17%-os hődíj költségmegtakarítást érhetnek el úgy, hogy ezzel egyidejűleg 10% mértékű alapdíjkedvezményt is kapnak.

A Főtáv számításai szerint a 2009-2010-es fűtési idényben egy átlagos, 52 négyzetméteres, 135 légköbméteres lakás havi fűtési díja egyenletes díjfizetés mellett a jelenlegi árakon és a 18 százalékos áfa esetén havonta kb. 20 ezer forint körül alakul.

A 2010-ben pedig csökkenő hődíjjal, mérséklődő alapdíjjal, az ÖKOPlusz programban elért 17 százalékos átlagos megtakarítással, valamint a távhő legalacsonyabb áfakulcsba kerülésével a költség tovább csökken. A havi távhődíj 2010 elejétől egy átlagos budapesti lakás esetében 17 ezer forint alatt lesz havonta, az egyenletes fizetés miatt még télen is, ígéri a FŐTÁV.

A költségek egyéni döntések alapján tovább is csökkenthetőek, például úgy, hogy más fűtési módokhoz hasonlóan a díjat egyben fizetik a fogyasztók - ami egyébként további 5 százalékos alapdíjcsökkentő tényező lehetne, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!