Az országok sorrendjét ezen a téren tavaly Lengyelország vezette hiszen kölcsönfelvételeinek összege meghaladta a 3,5 milliárd dollárt. A hitelezők sorrendjében a német bankok kerültek az első helyre, a közép-európai térségbe kihelyezett kölcsönöknek csaknem harmadát nyújtották. Az EU-hoz csatlakozók a múlt évben vonzónak mutatkoztak hitelkihelyezés szempontjából viszonylag stabil gazdasági környezetük és 2004 májusi csatlakozási kilátásuk miatt, ugyanakkor a nyugat-európai államokban lassult a gazdaság növekedése - állapította meg az EBRD hitelügyekben illetékes képviselője.
A fejlődés dacára a közép-kelet-európai szindikált hitelfelvételek szerény nagyságúnak mondhatók a teljes nyugat-európai hitelfelvételekhez képest, hiszen tavaly ezek összege 482,7 milliárd dollárnak felelt meg. Viszont a kamatfelár, amit az EU-hoz 2004-ben csatlakozók elértek, átlag 1,5 százalékos volt, valamivel kisebb, mint a nyugat-európaiak által fizetendő kamatfelár.
Lendületben a régió hitelpiaca
A kelet-európai országok szindikált kölcsönfelvétele az EBRD szerint tavaly csaknem megkétszereződött, s összege 7,5 milliárd dollárt ért el. A londoni pénzintézet szerint 1991 és 2001 között az EU-ba igyekvő tíz kelet-európai állam 27 milliárd dollárnyi kölcsönt vett fel - általában hat éves futamidővel - zömmel nyugat-európai forrásokból.