2p

Érdekvédelmi szervezet létrehozására szólította fel a hazai autókereskedőket a szakma európai szövetségének elnöke, Jürgen Creutzig.

A Világgazdaság beszámolója szerint az elnök annak a véleményének adott hangot, hogy korántsem várható nagyarányú árcsökkentés, a kereskedők helyzete azonban jelentősen romolhat. A problémákra egy szakmai konferencián hívták fel a közvélemény figyelmét. Magyarországon kevés az olyan autóimportőr, amely szeretné megvédeni a hálózatát. Több esetben pedig úgy tűnik, mintha a márkakereskedők ellehetetlenítésére törekednének egyes képviseletek - jelentette ki Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

A tanácskozásra az adott alkalmat, hogy az Európai Unióban október elsejétől alkalmazzák az új autókereskedelmi szabályrendszert, amely során teljesen új szerződések köttettek a kereskedők és a márkaképviseletek között, s amelyet az EU-csatlakozás után nálunk is bevezetnek. Jürgen Creutzig, a Gépjármű-márkakereskedők és Javítók Európai Szövetsége (CECRA) elnöke arra buzdította a magyar kereskedőket: saját érdekükben minél nagyobb számban tömörüljenek érdekvédelmi szövetségbe, s harcoljanak azért, hogy már a jövő év elejétől az új rendszer szerint dolgozhassanak - számolt be a Világgazdaság.

A felszólításnak szinte elébe ment Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója, bejelentve: az öt márkát importáló cég még december folyamán megköti az új szerződéseket. Ezáltal a kereskedők is védettebbek lesznek, hiszen az új rendszerben két év a szerződések felmondási ideje, másrészt az üzletmenet is könnyebben tervezhető lesz - írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyag
Az autókereskedelem perspekítvái


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!