2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

270 ember távozik az Ikarus székesfehérvári gyárából. Az elbocsátandó dolgozók névsorát ma hozzák nyilvánosságra. A cégnél maradóknak 2-3 hónapnyi munkája van.

Amit lehetett ebben a helyzetben, azt elértük - összegezte a tárgyalások eredményét Vass István szakszervezeti titkár. Az Ikarus busznak ebben az évben már nemigen volt bevétele, az elbocsátásokkal járó kiadásokat így is a külföldi tulajdonos, az Iveco Rt. fogja finanszírozni. Megállapodás szerint a korengedményes nyugdíjazást támogatja a vállalat vezetése, de egyéni felülvizsgálatra számíthat az a 20-25 ember, aki élni kíván ezzel a lehetőséggel. Sokakat érintő kérdés a különböző tanulmányi szerződések helyzete. Az egyezség szerint a dolgozóknak nem kell visszafizetni a tanfolyamok árát, a lakáshiteleket továbbra is az eredeti szerződés alapján kell törleszteniük és a törzsgárda jutalmat is megkapják azok, akiknek az ebben az évben járna - hogy a legfontosabbakat említsem - idézte a szakembert a Magyar Rádió. Hogy pontosan kiket érint mindez, az ma fog kiderülni. Ma hozzák nyilvánosságra az elbocsátottak névsorát. A leépítés április nyolcadikától kezdődik meg, és várhatóan két, két és fél hét alatt fejeződik be. A jövő héten megkezdi a működését a munkaügyi központ irányításával egy tanácsadó iroda, amely a munka nélkül maradók elhelyezkedésében kíván segíteni, és ez nem is olyan könnyű feladat, hiszen sok az 50 év feletti munkatárs. A gyárban maradó, megközelítően 180 embernek két-három hónapra való munkája van, hogy ezután mi lesz velük, azt senki nem tudja. Áprilisban az ő sorsukról is tárgyalni fognak a szakszervezet és a vállalat irányítói.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!