Magyarország 2003-ban csatlakozott az Európai Űrügynökség (ESA) PECS programjához, és 2008 óta évi kétmillió eurót utal az ESA-nak, az összeg 93 százaléka áramlik pályázati rendszer keretében vissza a magyar űripari cégekhez, kutatóhelyekhez.
E támogatott projektek egyike a miskolci Admatis Kft. FOCUS (Foam Casting and Utilization in Space) űrkutatási kísérlete a habok súlytalansági állapotban való viselkedéséről. A berendezés kvalifikációjához szükséges vizsgálatokat is Magyarországon végzik, augusztus 4-től.
A habképződés mechanizmusát vizsgálják a mikrogravitáció feltételei között, ez elméleti alapokkal szolgálhat a homogén fémhab előállítására alkalmas technológia kifejlesztéséhez - mondta Bárczy Pál, az Admatis Kft. igazgatója, a FOCUS projekt vezetője.
A fémhab ugyanis a jövő anyaga lehet: olyan, mint a csont, vagyis kívül sima, belül üreges szerkezetű, így sokkal könnyebb, mint a tömör fém. Forró motorok hangszigetelésére lehet alkalmas, de hasznát vehetik közúti alagutak hangszigetelésénél is. A kísérleti eszköz várhatóan december 26-án kerül egy Progressz teherűrhajó rakterébe, az űrbe megérkezés után néhány napon belül kell elvégezni a kísérletet, amely három óráig tart. Az Admatis Kft. az ESA Sentinel-2 műholdja részére tervez és szállít árnyékolókat és az elektronika tartó alkatrészeit, számol be a Napi.