2p

A 469 ezer magánszemély és a 211 ezer cég a tavalyi év végén 284,4 milliárd forinttal tartozott az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH) – számolt be a Magyar Hírlap.

A napilap beszámolója szerint látszólag magas szám ellenére az adózási fegyelem javulásának számszerű bizonyítékait adtuk ugyanakkor, hiszen a tartozást fölhalmozó működő gazdálkodók száma nem emelkedett, sőt csökkent. Tavaly év végén 211 ezer cég - a 2001-es adat 81 százaléka - tartozott az adóhivatalnak, igaz a hátralék öt százalékkal emelkedett, s elérte a 212 milliárd forintot.

Ugyancsak az adómorál javulására lehet abból következtetni, hogy 2002. december végén 6,5 százalékkal kevesebb magánszemély volt adósa a hivatalnak, mint egy évvel korábban. Igaz, számuk így is elérte a 469 ezret, de az összes adósságuk nem növekedett, 72,4 milliárd forint volt.

Ugyanakkor az APEH-szigor növekedését mutatja a végrehajtások számának jelentős bővülése - lehet ennek némi köze az adómorál javulásához is. A kibocsátott inkasszó száma 67 százalékkal (22 ezerről 37 ezerre), az ingó, ingatlan- és egyéb foglalások értéke pedig 55 százalékkal (64 milliárd forintról 110,7 milliárd forintra) emelkedett az idei első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!