Malcolm Glazer aki eddig elsősorban az amerikai fociüzletben volt érdekelt, most az óceán másik partján is próbálkozik. A floridai befektető 8 millió Manchester United részvénnyel bír egy mai bejelentés szerint, amely a társaság 3,17 százalékának felel meg.
Mivel a brit részvénypiaci szabályok szerint bejelentési kötelezettséggel bír minden, 3 százaléknál nagyobb pakettel rendelkező tulajdonos, így derült fénya részvényvásárlásra.
Glazer, aki a Tampa Bay Buccaneers amerikai futballcsapat tulajdonosa a piaci pletykák szerint a jelenleginél jóval nagyobb részesedést kíván a Manchesterben szerezni. A csapat megszerzésében az motiválhatja, hogy a MU a világ egyik legismertebb sportklubja, és évek óta igen sikeres gazdálkodás mellett működik.
A szakemberek szerint ha Malcolm Glazer valóban szeretné kivásárolni a csapatot, jóval nehezebb dolga lesz, mint az orosz milliárdos Roman Abramovicsnak a Chelsea esetében. A vörös ördögökre ugyanis állítólag több befektető - a pletykák szerint mind közel-keleti, mind orosz - kacsingat. Nem is szólva arról, hogy a Chelsea 51 százaléka Abramovicsnak 140 millió fontjába került, míg a Manchester United piaci kapitalizációja 600 millió font, vagyis mintegy 960 millió dollár.
Kapcsolódó anyagok
Pletykára is ugrottak
Beckham, Real, Manchester: Hogy működik az európai futball-üzlet
Manchester United: orosz és amerikai befektetők futnak érte versenyt?
Egy floridai befektető - a társaság szabályzata szerint - jelentős részesedést szerzett Manchester United labdarúgó csapatot birtokló társaságban.