A banki körökben jól értesült német Börsen-Zeitung azt írta, hogy a német jegybanktól, a Bundesbanktól az állomány mintegy harmadát, azaz 5 ezer főt is elküldhetnek, de kedden a pénzintézet szóvivője azt közölte, hogy 3800 fős lehet majd a leépítés a jelenlegi 15 ezer 300 fős létszámból.
A bank nem először jelent be létszámcsökkentést: eddig 10 százalékos mérséklésről beszélt és 22 fiókjának bezárásáról, most azonban tervei szerint 74 fiókját számolná fel, mintegy 5 ezer dolgozóval. A bank fiókhálózata jelenleg 118 egységből áll - írja a francia hírügynökségre hivatkozva az MTI. A szóvivő szerint még semmiféle konkrét döntést nem hoztak fiókbezárásokról.
Az euróövezet és az Európai Központi Bank létrejöttével a Bundesbank nem végzi már számos korábbi feladatát, hasonló okból vált szükségessé a francia jegybanknál is egy jelentős átszervezés, amely a 14 ezer alkalmazottból több mint 2500 elbocsátásával és 115 bankfiók bezárásával jár.
Már a jegybank is leépít
Komoly elbocsátásokra készül a Bundesbank - számolt be az egyik német tőzsdei szaklap.