A miniszterelnök a tervek között említette azt, hogy az idén ősszel esedékes gázár-csökkentésnél az a szándék, hogy a nagyfogyasztók számára érvényes gázár érdemben csökkenjen, és a távhőszolgáltatók az így elért nyereséget "csont nélkül" adnák tovább a fogyasztóknak. A kormányfő kiemelte: a napokban folynak a gázártárgyalások.
A csomag részeként szólt Bajnai Gordon arról, hogy a távhő is bekerül az alacsonyabb, közepes, 18 százalékos áfakulcsba. A kormányfő szerint ez a lépés a 25 százalékra megemelt áfakulcshoz képest 7 százalék előnyt fog biztosítani azoknak, akik távhővel fűtött lakásban élnek.
Az ökoprogramra több mint 5 milliárd forinttal több jut, ennek keretében a távhővel fűtött lakások egyedi fűtésszabályozás bevezetésére pályázhatnak - emlékeztetett a miniszterelnök.
Kiemelte: a kormány célja, hogy a távhő-árcsökkentésen túl a támogatási rendszer átalakítása is azokat preferálja, akik bennmaradnak a távfűtési rendszerben.
A miniszterelnök szavai szerint a mai távhőrendszer pazarló, rugalmatlan és drága sok fogyasztó számára.
A kormány az intézkedéscsomagot a nagyvárosok, köztük Budapest önkormányzatával is egyezteti, és azt kívánja elérni, hogy a rendszert olcsóbb, környezetbarátabb és takarékosabb legyen.
Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon elmondta: közel 10 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek a távfő árának 18 százalékos áfakulcsba sorolása. Hozzátette: a gázártárgyalás arról szól, hogy az idén esedékes gázárkorrekciónál jelentősen csökkentek a világpiaci árak, ezt szeretnék érvényesíteni a nagyfogyasztók és a lakosság felé is.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úgy vélte, az intézkedésekkel a távhővel fűtők 15-20 százalékos versenyhátránya akár már az idén rendeződhet.
A szocialista politikus szerint ezt a célt szolgáló nagyon fontos lépés, hogy a kormány csökkenti a távhő áfáját. Kiemelte, hogy ötmilliárd forint jut az ökoplusz program folytatására, amelynek határidejét július 31-ig meghosszabbították.
Hagyó Miklós úgy fogalmazott, hogy októberig, a fűtési szezon beindításáig, a versenyhátrány csökkentésére további lépéseket tesznek, ezek között szerepel a nagyfogyasztói gázár bevezetése.
Kiemelte: a lépések azért fontosak, mert sok távfűtéses lakás le szeretne válni a rendszerről, ez azonban nemzetgazdasági és környezetvédelmi szempontból be nem látható következményekkel járna.
A frakcióülésről szólva Bajnai Gordon elmondta: a kormány válságkezelő programjának első, legsürgősebb intézkedéseit, a 2009-es adócsomagot és a nyugdíjrendszert érintő változásokat a frakció egyöntetűen támogatja, és jelezte, hogy minden szavazásnál a kormány programja mellett fog állni.
A kormányfő arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha a parlamenti többség nem támogatja a nyugdíjszigorítási szabályokat, úgy válaszolt: világos megállapodást kötött az őket támogató frakciókkal.
Az MSZP- és az SZDSZ-frakció vállalta, hogy a fájdalmas, nehéz, de az ország javát szolgáló lépéseket, amelyek között szerepelnek a nyugdíjintézkedések is, támogatja - mondta a kormányfő, aki szerint van határozott többsége a válságkezelő csomagnak.
"Ha fájó szívvel is, de jó lelkiismerettel, hideg fejjel ezeket a felelős döntéseket a frakciók meg fogják hozni" - fogalmazott.