László Csaba elmondta, hogy türelmes és következetes gazdaságpolitikára van szükség ennek bekövetkezéséhez. Hazánk háromnegyed éves gazdasági folyamatait elemezve a miniszter elmondta, hogy a gazdasági növekedés 2005-2006-ra érhet el tartósan 4 százalék feletti szintet. Elmondta, hogy a GDP az idén várhatóan a GDP 3-3,5 százalékkal növekszik.
A működőtőke beáramlás meghaladja az 1 milliárd eurót. Miközben az első félévben szinte egyáltalán nem jött be működőtőke az országba, azóta az adatok már 611 millió euró beáramlását mutatják - hangsúlyozta a miniszter. Az első kilenc havi folyamatok alapján az államháztartás éves hiánya nem lépi túl a GDP 4,8 százalékát - mondta a pénzügyminiszter.
A Pénzügyminisztérium nem lát okot arra, hogy változtasson inflációs előrejelzésén. A jövő évi adóváltozások 1 százalékponttal növelik az infláció ütemét - idézte az MTI László Csabát. A pénzügyminiszter megfogalmazása szerint legalább 1-1,5 évbe telik, míg a szerkezet átalakulása valóban hat a gazdaságra. A trendfordulót jelző apró jelek között említette az export növekedését, a lakossági fogyasztás mérsékeltebb bővülését, illetve azt, hogy a feldolgozóipari beruházások is emelkedésnek indultak. Az inflációval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapok inflációs adatai rendre jobbak voltak, mint a pesszimista előrejelzések, ennek ellenére az inflációs várakozások tartják magukat.
Már látszanak pozitív jelek a gazdaságban
A pénzügyminiszter úgy véli, hogy a gazdaságban már mutatkoznak a kívánatos fordulatra utaló jelek.