A politikus ellenben cáfolta azt a hírt, miszerint a pénzügyi tárca elképzelhetőnek tartja jövőre a nyugdíjak megadóztatását is. Veres János elmondta: a PM feladata, hogy a következő évi adótörvények előkészítésénél az összes számba jöhető lehetőséget megvizsgálja. Hozzátette: így egy munkatárs készített olyan anyagot, amelyben feltüntette az adó vagy járulékkal nem terhelt jövedelmeket, így a nyugdíjakat, az ingatlan-bérbeadást, a vagyon-átruházást és az osztalékot.
Megjegyezte, a csupán elméleti lehetőséget tartalmazó dokumentumoknak nem szabad a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. "A dokumentumból egyébként magam sem kaptam hivatali példányt" - fűzte hozzá. Veres János elmondta azt is, hogy a minisztérium illetékesei belső vizsgálatot indítottak: kiderüljön, miként kerülhetett ki a tárcától a kérdéses irat.
Maradnak adómentes jövedelmek
A Pénzügyminisztériumnak (PM) nem áll szándékában olyan kormányelőterjesztés elkészítése, amely a nyugdíjak adóval vagy járulékkal való terhelését javasolná a 2004-es költségvetési évre. Mindezt Veres János, a PM politikai államtitkára közölte.