Azért tartotta fontosnak ezt közölni, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő Észak-Magyarország című lap tudatta, hogy "vételi ajánlatot nyújtottak be a DAM-ra". Kovács János megjegyezte: a június elején újraindult termelés folyamatos, ám még nem adott minden feltétel ahhoz, hogy pályázat útján eladásra hirdessék meg a céget. Ugyanakkor tény, hogy több, szakmai körökben komolynak ítélt befektető is érdeklődik a DAM Steel iránt, de "ez természetes" - mondta.
Az újság azon értesülését viszont megerősítette, hogy az érdeklődők között szerepel egy magánszemély is, aki - tudomása szerint - banki hitelből kívánná kivásárolni a kohászatot. "Az illető felkeresett, elmondta elképzeléseit, én pedig közöltem, ha megfelelő pénzügyi garanciát tud felmutatni pályázatához, akkor természetesen konkrétumok is szóba jöhetnek, de csak a hivatalos pályázati kiírást követően" - mondta a felszámolóbiztos.
Az MTI információi szerint a magát a megyei lapnak felfedő vevőjelöltről kohász körökben nem hallottak, azokat az elképzeléseit, amelyről nyilatkozott kevésbé tartják megalapozottnak. A magánszemély tervei között a hagyományos kohászati termelés mellett személygépkocsik gyártása, valamint a mostani létszám csaknem négyszeresére, négyezerre történő növelése és jelentős műszaki fejlesztés is szerepel.
Még a felszámolónál van a DAM
Hivatalosan még nem hirdette meg eladásra a márciustól felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati céget, a DAM Steel Rt.-t a felszámoló-szervezet, ezért konkrét tárgyalások egyetlen vevőjelölttel sem kezdődtek meg - mondta Kovács János felszámoló-biztos.