A Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programját irányító szervezetektől a Népszabadság úgy értesült, hogy a múlt hét végén, e hét elején tíz és fél ezer pályázatot tartottak nyilván, a hivatalosan létező 9220 helyett. Eddig mindösszesen hét kis- és középvállalkozás büszkélkedhet aláírt támogatási szerződéssel (eltekintve a központi programoktól, amelyek esetében nem írtak ki nyílt pályázatot, hanem a minisztériumok kijelölték a fejlesztést végrehajtó szervezetet). A leszerződött cégek mindegyike műszaki-technológiai hátterének fejlesztésére kért, és kapott 800 ezer-1,4 millió forint közötti támogatást.
Mint azt Novák Csaba, a GKM főosztályvezetője a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, további kétszáz, aláírásra váró szerződés már kint van a vállalkozásoknál, amint visszakapja a GKM közreműködő szervezete, azokat is véglegesítik. Hozzátette, a szerződéskötések száma ugrásszerűen növekedni fog, amint befejeződik a nyertesnek nyilvánított cégek köztartozásainak ellenőrzése. Az irányító hatóságok októberre, novemberre várják a tömeges szerződéskötéseket, amelyek azonban nem jelentenek automatikusan pénzt. A nyerteseknek el kell kezdeniük a fejlesztéseket, majd számlával kell igazolniuk a költéseiket, és utólag, folyamatosan kapják meg a támogatási összeget. A sikeresen pályázók többsége valószínűleg csak 2005-ben él majd igényével - írja a Népszabadság.
Az Európai Unió egyébként évente négyszer fogadja a Magyarországról érkező támogatási kérelmeket, és ugyanennyiszer utal pénzt is. Ahhoz, hogy még ebben az évben támogatás érkezzen a közösségtől, októberig kell elküldeni azt a beszámolót, amely tartalmazza, hogy a nemzeti fejlesztési terv keretében kiírt pályázatok nyerteseinek mennyi pénzt fizettek ki a minisztériumok. Szeptember 15-éig kellett volna a minisztériumoknak jelezniük a Nemzeti Programengedélyező Irodának, hogy az uniós pályázatokon nyertes vállalkozók, szervezetek mekkora összegű számlákat nyújtottak be a megkezdett fejlesztéseik után. Erre azonban nem került sor, így az októberig elkészülő elszámolásban Magyarország nem kér pénzt a strukturális alapokból - számol be a Népszabadság.
Még csak hét pályázónak van szerződése uniós támogatásra
A február óta beérkezett több mint tízezer pályázat készítője közül mindössze hét kis- és középvállalkozás érezheti kezében az uniós támogatást. Velük már aláírták a szerződést is. Pénzt azonban akkor kapnak, ha számlával igazolják költségeiket.