2p

A kormány úgy döntött, hogy lehetőség szerint 2004-től be kell vezetni az ápolásbiztosítást és az egészségszámlát - mondta el Csehák Judit a kabinet szerdai ülését követően.

A kormány még augusztusban dönt az egészségügyi reformhoz kapcsolódó két előterjesztésről, amelyet a szaktárca a Pénzügyminisztériummal közösen terjeszt elő - tette hozzá az egészségügyi miniszter. Nemcsak az EU-csatlakozás, hanem a lakosság öregedése miatt is fel kell készülni ezeknek a szolgáltatásoknak a bővülő szükségletére és szükséges, hogy előtakarékosság is induljon - fogalmazott Csehák Judit az ápolásbiztosítás kapcsán.

Az ápolásbiztosítás tervezett mértéke a munkavállalók bruttó bére után fizetendő egy százalék, ami a következő évben hozzávetőleg 53 milliárd forinttal növelné az államháztartás bevételeit. Mint arról a Napi Gazdaság kedi számában beszámolt jelenleg összesen a GDP két százalékát, becslések szerint hozzávetőleg kétszázmilliárd forintot fordítanak évente ápolási szolgáltatásra. Ebből százmilliárdot magánszemélyek fizetnek ki különféle szolgáltatásokért - például otthoni ápolásért - s mintegy húszmilliárd forint a fogyatékosok támogatása. Az állami ápolási hozzájárulás 80-100 milliárd forint, a számítások szerint harmincmilliárd forintot kell az egészségügyi alap kifizetései közül ide számítani.

A tervek szerint az egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése révén pár éven belül elkülöníthetővé válik a különféle jogcímeken, különféle formákban és szolgáltatók által nyújtott és finanszírozott ápolási ellátás, amit idővel várhatóan teljes egészében az ápolási biztosítási alapból fedeznének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!