Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter elnökletével szerdán Milánóban megkezdődött az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye éves konferenciájának magas szintű szakasza - számolt be az MTI.
Ezen az ülésszakon az egyezmény 186 tagállamát vezető kormánytisztviselők képviselik, csaknem száz országból a környezetvédelemért felelős miniszter vesz részt a munkában. Persányi Miklós, akit a konferencia múlt heti kezdetén egy évre a szervezet elnökévé választottak, a miniszterek tanácskozásán elhangzott nyitó beszédében rámutatott: a tanácskozás eddigi munkája, a delegációk aktivitása azt jelzi, hogy a résztvevő országok egyre inkább felismerik a közös cselekvés sürgető szükségességét. A határozat- tervezet ezért további, hosszú távon is a légszennyezés visszaszorítását, az atmoszféra védelmét szolgáló intézkedések, nemzeti energia-politikák kidolgozását sürgeti.
Noha a gázkibocsátás világméretű visszaszorítására kidolgozott Kiotói Jegyzőkönyv egyelőre nem lépett életbe, az annak keretében létrehozott fejlesztési mechanizmus alkalmazásra készen áll - emelte ki a magyar miniszter. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerdán Milánóban sürgette Oroszországot, hogy ratifikálja az üvegház-hatást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentéséről évekkel ezelőtt létrejött Kiotói Jegyzőkönyvet. Ehhez nemzetközi a dokumentumhoz az Egyesült Államok mindeddig aláírásával nem csatlakozott, de Oroszország említett jogi aktusával mégis hatályba léphet, vele ugyanis megvan a szennyezéskibocsátás 55 százalékáért felelős országok törvénybe foglalt támogatása.
A milánói nemzetközi környezetvédelmi konferencián egyébként kompromisszumos megállapodást jött létre arról, hogy a genetikailag manipulált cserjéket is lehet használni fejlődő országbeli erdőtelepítéseknél, de az ilyen beruházásoknál mélyebb kockázatelemzéseket kell végezni. A fejlődő országokban a telepítésekre olyan normatívát fogadtak el, miszerint erdőnek a legalább két méter magas fákkal borított terület minősül, feltéve, ha az ott lévő a fák lombkoronája a terület legalább 10 százalékát elfedi. Az erdőket a fejlődő országokban a fejlett országok is telepíthetik, a szennyezési jogok cseréjével. Az Egyesült Államok képviselője ez utóbbi - a kiotói jegyzőkönyvi vállalások teljesülése szempontjából fontos - megállapodással kapcsolatban közölte, hogy megfigyelői státuszban tárgyalt erről, nincs szó valamiféle precedensről a kiotói dokumentum új amerikai kezelésében.
Még van remény a Kiotói Jegyzőkönyv életbelépésére
Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter elnökletével szerdán Milánóban megkezdődött az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye éves konferenciájának magas szintű szakasza.